Állítsa meg csontjai egészségének romlását a csontritkulás természetes ellenszerével!

A csontritkulás (oszteoporózis) egy alattomos betegség. Kezdetben nem igazán tapasztalhatók klinikai tünetek, hiszen a betegséget egy egyszerű csonttörés is „elindíthatja”. Előrehaladott formában azonban már az általános egészséget is veszélyezteti.

Mindenképpen illik komolyan venni ezt a betegséget, mely elsősorban az idősödő nőket veszélyezteti.

A csontritkulással együtt jár a csontok minőségének, mennyiségének, illetve működésének a romlása. Kialakulását két tényező befolyásolja: az életünk első 30-40 éve alatt lezajló csontépülés és az azt követő fokozatos leépülés mértéke.

A csontritkulás első jelei jellemzően akkor jelentkeznek, amikor a csont lebontása nagyobb mértékű, mint a csont építése.

Az épülés-leépülés kettőssége jellemző folyamat a csontokban. A csontok, hogy alkalmazkodni tudjanak a külső, környezeti terhelésekhez, anyagcserével rendre megújítják szöveti felépítésüket.

Egy fiatal felnőtt esetében ez a megújulás 2-3 hónap alatt lezajlik. Nagyjából a 30-as évekre a csonttömeg eléri a maximumot, ezt követően pedig kevesebb új szövet keletkezik, mint amennyi lebomlik.

A csontképzés egyensúlya felborul!

Egy csont ereje függ az alakjától, méretétől és sűrűségétől. A csontritkulás a sűrűséget érinti.

A csontok sűrűségét meghatározza az ásványi- és szervesanyag-tartalmuk. Csontritkulás kialakulásakor jellemzően lecsökken ezeknek az anyagoknak a mértéke.

Senki ne gondolja, hogy a csontritkulás amolyan természetes úton feltétlenül kialakuló betegség!

Nem az!

Az oszteoporózis igenis megelőzhető, elsősorban a csontépülés fokozásával, amit sportolással és megfelelő táplálkozással (a szükséges kalcium, foszfor, fehérje pótlásával) el lehet érni.

Magyarországon – talán kissé túlzó becslések szerint – előfordulhat, hogy az összlakosság egytizede szenved valamilyen lefolyású csontritkulásban.

A csontritkulás kezelése a megelőzéssel kezdődik!

Legjobb választás a betegség természetes megelőzésére a mákszemekből készíthető mákolaj, melyet nemcsak megelőzésre, hanem a csontritkulás kezelésére is szoktak ajánlani, orvosi körökben is.

Mi jellemzi a hidegen sajtolt mákolajat?

  • Kiváló csontregeneráló, csontépítő hatás.
  • Összetevői erősítik a csontokat, vázizmokat, porcokat.
  • A mákszemekkel ellentétben jól felszívódik a szervezetben.
  • Megőrzi a mákra jellemző ízt és illatot.
  • Az előállítás során nem vesznek el az értékes összetevők (nincs hevítés, duzzasztás stb.).
  • Tartósítószerektől és adalékanyagoktól mentes.

Tudományos vizsgálatok eredményei igazolják a mákolaj hatékonyságát csontritkulás esetén. Az egyik ilyen vizsgálat során két, egyaránt 20 fős csoportot hoztak létre előrehaladott csontritkulásban szenvedő nőkből. Csak az egyik csoport tagjai fogyasztottak a kezelés alatt mákolajat. A mákolajat fogyasztók csontjai jobb állapotba kerültek, a csontsűrűség normális értéket mutatott 12-13 hónap elteltével.

Fogyasszon Ön is mákolajat!

  • Csontritkulás ellen – kezelés és megelőzés céljából.
  • Nyugtatja az idegrendszert.
  • Segíti a jobb alvást.
  • Csillapítja a gyomorégést.
  • Kalciumpótlásra.

A mákolaj fogyasztása különösen ajánlott 30 éves kor felett!

Javasolt adagolás: megelőzésként napi 1 (max. 2) evőkanál, már kialakult, súlyosabb csontritkulás esetén napi 2-3 evőkanál mákolaj fogyasztása javasolt.

(A mákolaj hosszú távon fejti ki jótékony hatását, ezért türelemmel kell lenni, nem ajánlott sürgetni a remélt javulást az adagolás extrém megemelésével.)

Rendelje meg most, és mi álljuk a házhozszállítás költségét!

Ingyenes szállítás

Megrendelése után a terméket 3-5 munkanapon belül futárszolgálattal juttatjuk el Önhöz teljesen díjmentesen. Az áru ellenértékét a futárnál utánvétellel egyenlítheti ki.

100%-os pénzvisszafizetési garancia!

100%-os pénzvisszafizetési garancia

A 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet értelmében a fogyasztó a vásárolt termék kézhezvételétől számított 14 napon belül a szerződéstől indoklás nélkül elállhat.

1 havi adag
(2 üveg = 500 ml) ára:

8.930 Ft

3 havi adag
(6 üveg = másfél liter) ára:

26.790 Ft

helyett

21.432 Ft

Mákolaj

Válassza a gazdaságosabb 3 havi adagot, és takarítson meg 20%-ot!

-20%