Segítünk!

Core
  • Állandóan fáradt, feszült, lehangolt?
  • Megnézette már a pajzsmirigyét?

A mesterséges jódadalék helyett természetes támogatást ajánlunk pajzsmirigyének!

A pajzsmirigybetegek száma világszerte nő, elmondhatjuk, hogy már népbetegségnek számít. Hazánkban a lakosság 4,4%-a szenved pajzsmirigy-alulműködésben, és 1,4%-ban fordul elő pajzsmirigy-túlműködés. A gond az, hogy a betegek kis százalékánál állapítják meg egyértelműen a laboreredmények és a tünetek alapján a pajzsmirigybetegséget.

Az esetek döntő többségében azonban nehezen diagnosztizálható a betegség, ugyanis nem feltűnőek a tünetek, így gyakran csak a szövődmények kivizsgálása során derül fény arra, hogy a pajzsmirigy rendellenes működése áll a háttérben.

Pajzsmirigy

A pajzsmirigy a legnagyobb hormontermelő szervünk, az általa termelt kétféle hormon – T3 és T4 – elengedhetetlen a testünk normális működéséhez.

A csökkent pajzsmirigyműködés mögött általában autoimmun folyamat áll. Az örökletes hajlam mellett olyan környezeti tényezők is hatást gyakorolhatnak a hormonháztartásunkra – ezzel kiváltva a betegséget –, mint az életünk számos területén használatos kémiai anyagok, toxikus vegyületek, különböző bakteriális és vírusos fertőzések, dohányzás, stressz.

A pajzsmirigy-alulműködés legfőbb tünetei:

  • fáradékonyság,
  • folyamatos fáradtságérzet,
  • feszültség,
  • ingerlékenység,
  • depressziós tünetek,
  • csökkent koncentráció,
  • hajhullás,
  • libidócsökkenés,
  • szívbetegségek,
  • hirtelen testsúlynövekedés.

Ha az elhízás hormonális eredetű, nem elegendő diétázni, a pajzsmirigy működését is támogatni kell a hatékony és tartós fogyáshoz.

Korábban a pajzsmirigy működését jódpótlással próbálták segíteni, azonban a jód mellett egyéb nyomelemekre és vitaminokra is szüksége van ennek a fontos szervünknek, például szelénre.

Éppen ezért egy komplex segítséget hoztunk el Önnek az egészséges pajzsmirigyműködés fenntartásához:

Éppen ezért egy komplex segítséget hoztunk el Önnek az egészséges pajzsmirigy-
működés fenntartásához:

Core

Selenium kapszula.

Selenium kapszula

A termékünkben található minden egyes tápanyag hozzájárul a pajzsmirigy normál működéséhez.

Hatóanyagok

Core

Szelén

Szelén

Az ásványi szelén a legerősebb antioxidáns enzim – a glutation-peroxidáz – nélkülözhetetlen összetevője, melyet a szervezet képes előállítani.

A szelén az egyik leginkább hiányzó mikrotápanyag a legtöbb ember számára, nélkülözhetetlen építőkockája a pajzsmirigyhormonoknak. Számos kutatás bizonyította, hogy a szelén megfelelő pótlásával javítható a pajzsmirigyműködés és a hormonegyensúly is.

Olyan autoimmun kórképek esetén is, mint pl. a Hashimoto-kór – amely krónikus pajzsmirigygyulladást takar és igen gyakori pajzsmirigyproblémának számít –, javítható az egyén állapota, ha megfelelő mennyiségben pótoljuk a szelént.

Pajzsmirigyprobléma

A szelénhiány egyértelmű tünete a pajzsmirigy működésének zavara és a gyulladásos reakciók, de emellett számos más élettani folyamatban van igen jelentős szerepe.

A csökkenő tápanyagbevitelben sajnos a mezőgazdasági fejlődés a legjelentősebb károkozó. A szelén példáján bemutatva talán jól érzékelhető a probléma súlya és az a konfliktus, amelyet fel kellene oldani a növekvő élelmiszerigény és az élelmiszerek minőségének romlása között.

A növényekben előforduló szelén forrása kizárólag a termőföld. A növények a talajban található szelént hasznosítják, alakítják számunkra használható formára. Ha a talaj szeléntartalma csökken, a növény szeléntartalma is csökken, így a bevitt szelén mennyisége is jelentősen csökkenhet.

A mezőgazdasági fejlődés és a különböző műtrágyák használata gyakorlatilag gátolja a szelén mellett másik hatvan mikrotápanyag felszívódását is, melyek az intenzív földhasználat mellett fokozatosan kiürülnek a talajból.

A tápanyaghiány akár halálos is lehet, ennek egyik példája a Keshan-betegség (fatális szívizom degeneráció), mely a 60-as és 70-es években nagyon sok áldozatot szedett a névadó kínai tartományban. A Keshan-betegség egyetlen ismert kezelési módja jelenleg is a szelén megfelelő mennyiségben és formában történő pótlása.

Készítményünk szerves formában tartalmazza a szelént, melynek hatását fokozza az intenzíven szinergikus Magnifood Complex.


Magnifood Complex

Magnifood Complex

Ez az összetevő 4 alkotóelemből áll: stabilizált rizskorpa, spirulina, homoktövisbogyó és -levél, acai bogyó. A szelén különösen szoros kapcsolatban van az E-vitaminnal. E négy összetevő mind az E-vitamin növényi alapú forrása, magas koncentrátumban tartalmazza azt, illetve számos más vízben és zsírban oldódó antioxidánst, melyek kiegészítik a szelén funkcióit.

A spirulina külön kiemelkedik jódtartalma miatt is. A szelén mellett talán még a legismertebb hiány a lakosság jódhiánya, ami Magyarországon már 1765 óta probléma. Ekkor számoltak be az első golyvás esetekről. Az 1940-es években 200 ezerre becsülték a pajzsmirigyműködési zavarban szenvedők számát. A probléma onnan csak fokozódott, melyre a mai napig sincs megnyugtató válasz.

A spirulina egy kékeszöld színű édesvízi alga, mely magas jódtartalommal rendelkezik. A pajzsmirigy-alulműködés leginkább jódhiány miatt alakul ki, ugyanis jód hiányában nem termelődnek a pajzsmirigy működéséhez nélkülözhetetlen T3, illetve T4 hormonok. A jód szerepet játszik az energiatermelő folyamatokban, az idegi és mentális fejlődésben, a szellemi teljesítmény fenntartásában. A sóval bevitt jód szervetlen, ezért többet árt, mint használ. A jód természetes pótlására az egyik legjobb választás a spirulina alga, mivel ez bővelkedik jól hasznosuló jódban.


Alfa liponsav

Alfa liponsav

Az alfa liponsav egy olyan egyedülálló, vízben és zsírban is oldódó antioxidáns, amelyről kimutatták, hogy újrahasznosítja az E-vitamint. Fokozza a glutation aktivitását, mely a szelénnel kombinálva glutation-peroxidáz előállítására képes.


Vörösfenyő arabinogalactan

Vörösfenyő arabinogalactan

Ez egy természetes, a vörösfenyőből kivont egyfajta rost, melyet széles körben alkalmaznak pl. az immunrendszer erősítésére, vírusos és bakteriális fertőzések elleni védelemként. Segíti az emésztőrendszer normális működését, ezáltal kedvezően befolyásolja az immunrendszer működését is. Autoimmun betegségek alternatív kezelésében is használják.

Termékünk összetevői révén hozzájárul az egészséges pajzsmirigyműködés fenntartásához.

Termékünk összetevői révén hozzájárul az egészséges pajzsmirigy-
működés fenntartásához.

Selenium

  • Szelén és természetes növényi antioxidánsok a pajzsmirigy védelmére.
  • 100%-ban adalékanyagmentes.
  • Vegán kapszula.
  • 50 db-os kiszerelés.

Javasolt napi adag: 1 kapszula.

Selenium kapszula

Javasolt napi adag: 1 kapszula.

„Három hónap szedés után elmondhatom, hogy rendeződtek a pajzsmirigyeredményeim, és a közérzetem is sokkal jobb lett.”

G. Jolán, Ajka

„Mióta diagnosztizálták nálam a pajzsmirigy-alulműködést, teljes életmódváltásba kezdtem, nagyon odafigyelek a táplálkozásomra, az életem része lett a testmozgás, és kiegészítésként szedem ezt a terméküket. Elégedett vagyok, hogy csupa természetes dologgal egyensúlyban tartható a szervezetem.”

R. Katalin, Székesfehérvár

„ A szelén valóban megoldást jelenthet a pajzsmirigyproblémára, kipróbáltam, a TSH-értékeim 1-3 között mozognak most már, amivel az orvosom is elégedett.”

Sz. Tiborné, Gyöngyös

Rendelje meg most, és mi álljuk a házhoz szállítás költségét!

Ingyenes szállítás

Megrendelése után a terméket 3-5 munkanapon belül futárszolgálattal juttatjuk el Önhöz teljesen díjmentesen. Az áru ellenértékét a futárnál utánvétellel egyenlítheti ki.

100%-os pénzvisszafizetési garancia!

Pénzvisszafizetési garancia

A 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet értelmében a fogyasztó a vásárolt termék kézhezvételétől számított 14 napon belül a szerződéstől indoklás nélkül elállhat.

1 db ára:

8.320 Ft

Ingyenes szállítás

3 db ára:

24.960 Ft

helyett

19.968 Ft

Goji gyümölcslé

Válassza a gazdaságosabb 3 db-os csomagot, és takarítson meg 20%-ot!

Core
20% kedvezmény

További gyógyszermentes termékeink ITT!

Irány a Shop!