• Küzdje le a körömgombát házilag!
  • Tudta, hogy az emberek egyharmada küzd körömgombával?
  • Segítünk tőle megszabadulni!

Az egyik leggyakoribb bőrgyógyászati betegség a körömgomba, melytől a statisztikák szerint a lakosság egyharmada szenved. A körömgomba nem éppen esztétikus, ráadásul igen makacs fertőzés, melytől nehéz, hosszadalmas, de nem lehetetlen feladat megszabadulni.

A körömgomba tünetei a megvastagodott, rétegződött, feltöredezett, deformálódott vagy besötétedett, esetleg a körömágytól elvált köröm. Mivel a gomba a meleg és nedves helyeket kedveli, leginkább uszodákban, strandokon és közös törülköző, papucs, körömolló használatával fertőződhetünk meg.

Férfiaknál kétszer gyakoribb a körömgomba előfordulása, mint nőknél, cukorbetegeknél pedig háromszoros a betegség gyakorisága. Az előrehaladottabb életkor szintén hajlamosító tényező a körömgomba kialakulásában.

körömgomba

Fontos azonban tudni, hogy a fertőzés csak abban az esetben tud elhatalmasodni a szervezetben, ha annak védekezőrendszere nem működik megfelelően, vagyis az immunrendszer erősítésével megelőzhetők a gombás fertőzések.

Mit tehetünk, ha már elterjedt a körömgomba-fertőzés?

A körömgombát mindenképp kezelni szükséges, arra hiába várunk, hogy majd magától elmúlik, nem fog. A körömgomba általában nagyon nehezen gyógyítható. Rendkívül lassan fejlődik ki és fokozatosan terjed át a szomszédos láb- és kézkörmökre.

A beteg sokszor alig veszi észre a rosszabbodást, azonban a látszat csal: a gomba évek vagy akár évtizedek alatt egyre mélyebbre hatol be a körömágyba. A probléma tovább súlyosbodik azzal, hogy másokra is átvihető. Amilyen korán csak lehet, az első látható körömelváltozásnál el kell kezdeni kezelni.

Kéz

Ebben nyújt hathatós segítséget Grapefruitmag cseppünk.

A grépfrútmagból készített citruskivonat egy páratlan hatású természetes antibiotikum. Hatásait valójában akkor fedezték fel, amikor a kutatók észrevették, hogy a természetben nem bomlik le a mikrobiológiai tevékenység hatására.

A grépfrútmagkivonatról beigazolódott, hogy többfajta kórokozó és élősködő rendjét képes megsemmisíteni, köztük a véglényeket, az amőbákat, a vírusokat, a baktériumokat és legalább 30 különböző gombafajt, az élesztőgombával rokon candidát is.

A grépfrútmag kivonata számos kapszula, spray, kenőcs és gyógyszer fő alkotóeleme. Nagy mennyiségben tartalmaz C- és E-vitamint, bioflavonoidokat. Egyedülálló összetételének köszönhetően széleskörűen felhasználható a legkülönbözőbb betegségek, többek között körömgomba ellen is.

Hogyan használjuk körömgombára?

A cseppek használata előtt az érintett körmöt egy kiterített újság felett durva körömreszelővel vagy dörzspapírral amennyire csak lehetséges, csiszoljuk le. Ezt követően a reszelőt az átvitel esetleges veszélye miatt a kivonattal fertőtlenítsük, majd az újságot a reszelékkel együtt dobjuk a szemétbe.

A kivonatot naponta 2 alkalommal, hígítás nélkül vigyük fel az érintett körmökre. A fertőzött területeken a körmöket eleinte 3-4 naponta, később 3-4 hetente újra reszeljük le, és naponta 2-szer tegyünk rá grépfútmagkivonatot. Ezt az eljárást több hónapon keresztül gondosan kell végezni. A fáradozás megéri, mert csak így érhetünk el teljes gyógyulást.

Aki már látott egyszer előrehaladott állapotban lévő körömgombásodást vagy érezte annak kellemetlen szagát, többé nem riad vissza a fáradságtól.

Zokni, illetve harisnya mosásakor ajánlott az utolsó öblítővízbe kb. 20 csepp grépfrútmagkivonatot tenni a visszafertőződés elkerülése érdekében.

Immunerősítő hatása miatt a helyi kezelés mellett ajánljuk a kivonatot belsőleg is fogyasztani: minden 10 kg testsúlyra 3-4 cseppet számolva egy pohár gyümölcslébe adagolva igyuk meg reggelente, de ne éhgyomorra.

Nem ígérünk gyors eredményt, hiszen a beteg körmök lenövése is hosszú időbe telik. A gyógyulás általában több hónapot, akár fél vagy egy évet is igénybe vesz.

A grépfrútmagkivonat előírás szerint történő alkalmazása esetén nem tapasztaltak semmiféle mellékhatást. A kivonat a szokásos alkalmazásnál nem toxikus hatású, és a bőrt elsődlegesen sem izgatja.

Citrusfélékre érzékenyeknek nem ajánlott!

Grapefruitmag cseppek

  • a gyümölcs magjából őrléssel és sajtolással kinyert 100% grépfrútmagkivonat;
  • megbízható minőségű;
  • magas flavonoidtartalmú;
  • immunerősítő, fertőtlenítő, antioxidáns tulajdonságú szer.
Grapefruitmag cseppek

„Férjem régóta kínlódott már körömgombával, és elég sokáig szedett rá gyógszert is, amit sajnos nem bírt a mája, folyamatosan rosszul volt tőle. Utánaolvastam a témában, hogy milyen alternatív természetes kezelési módok léteznek, így találtam a Grapefruitmag cseppre. Ezzel ecseteljük előírás szerint, valamint itatom is vele naponta a kivonatot. Mellékhatást nem tapasztaltunk, és már kezd látszani, hogy az újonnan növő köröm egészséges lesz. Csak ki kell várni :-).”

L-né Mónika, Pécs

„Ismertem már a Grapefruitmag cseppeket, mosáskor az öblítővízhez gyakran használom különféle illóolajokkal felváltva. Jól fertőtlenít. Így amikor a kezdődő lábgomba tüneteit észleltem magamon, egyértelmű volt, hogy a már bizonyított szerhez folyamodok. Gyorsabban segített, mint gondoltam, amiben bizonyára az is közrejátszott, hogy az első jeleknél csíptem el a problémát.”

G. Nándorné, Tatabánya

„Számos krém kipróbálása után jutottam el a Grapefruitmag cseppekhez. Tetszik, hogy külsőleg és belsőleg egyaránt lehet használni, úgy érzem, komplett kezelést kapok általa. Mellékhatásként emésztési panaszaim is enyhültek. Nekem bevált.”

Z. Péter, Sárvár

Rendelje meg most, és mi álljuk a házhoz szállítás költségét!

Ingyenes szállítás

Megrendelése után a terméket 3-5 munkanapon belül futárszolgálattal juttatjuk el Önhöz teljesen díjmentesen. Az áru ellenértékét a futárnál utánvétellel egyenlítheti ki.

A termékre 100%-os pénzvisszafizetési garanciát adunk.

A termékre 100%-os pénz-
visszafizetési garanciát adunk.

Pénzvisszafizetési garancia

A 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet értelmében a fogyasztó a vásárolt termék kézhezvételétől számított 14 napon belül a szerződéstől indoklás nélkül elállhat.

1 üveg (100 ml) ára:

6.961 Ft

Ingyenes szállítás

3 üveg ára:

20.883 Ft

helyett

16.706 Ft

Grapefruitmag cseppek

Válassza a gazdaságosabb 3 db-os csomagot, és takarítson meg 20%-ot!

További gyógyszermentes termékeink ITT!

Irány a Shop!