A gyorsabb elalvás, mélyebb alvás és kipihent ébredés nem álom többé!

Űzze el az alvászavart
és a mindennapi stresszt természetes módon!

Felfokozott élettempójú világunkban a stressz, a gond, a túlterheltség sok esetben mindennapossá válik. Míg az időnként jelentkező, mérsékelt, rövid ideig tartó stressz teljesen normális, az állandósuló feszültség egészségünkre, sőt életünkre nézve is veszélyes lehet.

Stressz

Szakértők korunk népbetegségének tartják a stresszt, ami nem válogat sem életkor, sem nem szerint. Megdöbbentő: egy 2012-es magyarországi felmérésben mindössze a megkérdezettek 2 százaléka nyilatkozott úgy, hogy sosem érzi magát túl stresszesnek.

Az életkor előrehaladtával egyre nagyobb kihívássá válik a mindennapi stressz kezelése, ráadásul egy másik, szorosan kapcsolódó probléma is társul mellé: az alvási nehézségek.

Miért van szükség napi 8 óra nyugodt,

pihentető alvásra?

Mert az egészséges alvás bizonyítottan

  • hozzájárul a hosszabb élethez,
  • javítja a hangulatot,
  • javítja a koncentrációt,
  • javítja a memóriát,
  • enyhíti a stressz-szintet,
  • csökkenti a krónikus betegségek (pl. szív- és érrendszeri betegségek, diabétesz) kockázatát,
  • megőrzi a fiatalságot,
  • segít elérni és megőrizni az egészséges testsúlyt,
  • csökkenti a gyulladásokat,
  • Erősíti az immunrendszert.

Mi állhat a stressz és az alvásproblémák

hátterében?

Fontos, hogy tisztában legyünk az érzelmi és lelki egyensúlytalanság lehetséges okaival. A kor előrehaladtával testünk érzékenyebbé válik az érzelmi megterhelésre és a fizikai környezeti változásokra. Az alvászavar és nyugtalanság leggyakoribb okai idősebb korban:

  • krónikus egészségügyi problémák (pl. cukorbetegség, magas vérnyomás, szívproblémák),
  • pszichés panaszok (szorongás, depresszió),
  • gyógyszerek szedése,
  • túlzott koffein- vagy alkoholfogyasztás,
  • enyhíti a stressz-szintet,
  • lelki okok (például egy szeretett személy elvesztése),
  • állandó stressz-szituáció,
  • külső tényezők (pl. utcai zajok, fények),
  • rossz alvási szokások.

Mit lehet tenni a stressz oldása és a

nyugodt, békés alvás érdekében?

1. Életmód

Mozogni boldogság!

A rendszeres testmozgás bizonyítottan az egyik leghatékonyabb gyógymódja a stressznek és az alvászavaroknak, serkenti a boldogsághormonok termelését és jelentősen javítja az alvásminőséget. Pl.: séta, úszás, biciklizés, jóga, kertészkedés.

Alvás a tökéletes környezetben!

A pihentető alváshoz a teljes sötétség és a 19-20 Celsius-fok körüli hőmérséklet a legoptimálisabb. A fények mellett a zajok csökkentésére is fordítsunk gondot, és egy saját menetrend, lefekvés előtti rutin kialakítása is javasolt.

2. Gyógynövények, vitaminok

Az emberiség évezredek óta használ gyógynövényeket, melyek kíméletesen, de rendkívül hatékonyan képesek a feszültséget csökkenteni és az alvásminőséget javítani. Ezen növényi hatóanyagok hatásosságát mára tudományos bizonyítékok sora támasztja alá.

A szintetikus nyugtató, illetve altató gyógyszerek számos negatív mellékhatással rendelkeznek (pl. reggeli kábultság, memóriazavarok). Könnyen okozhatnak hozzászokást, szellemi és fizikai függőséget. A gyógynövények ezzel szemben kíméletesen állítják helyre a szervezet természetes egyensúlyát mellékhatások nélkül, ráadásul hatásuk sem gyengül az idővel.

Alvászavarban legérintettebbek

az idősek

A 60 év felettiek több mint kétharmada alvási nehézségekkel küszködik: ahogy idősödünk, az alvásunk mennyisége és minősége is hanyatlásnak indul, pedig időskorban ugyanannyi alvásra van szükségünk, mint fiatalabb korunkban. Az évek múlásával egyre nehezebbé válik az elalvás, gyakoribbak az éjszakai ébredések, és mind több időt igényel a visszaalvás.

Ébrenlét

Egyes tanulmányok szerint a 60 év felettiek egy éjszaka során akár 150 alkalommal is felébredhetnek!

Ez így nincs rendjén...

de szerencsére létezik megoldás!

Nappalaink és éjszakáink nyugalma nem függhet életkorunktól, a stresszmentes élet és a pihentető alvás mindenkinek jár, kortól függetlenül.

Nyugodt alvás

Ha feszültségmentes nappalokra és pihentető alvással teli éjszakákra vágyunk, akkor viszont tennünk is kell ezért. Ahelyett, hogy egyből gyógyszerek, szintetikus szerek után nyúlnánk, inkább törekedjünk a lelki egyensúly elérésére természetes módszerekkel: életmódváltással és a megfelelő tápanyagok bevitelével.

Valamennyi természetes megoldás közül kiemelkedik

a GreenStore Nyugalom Komplex kapszulája.

Nyugalom Komplex kapszula

Nyugalom Komplex kapszulánk egyedi, gyógynövényekből és B-vitaminokból álló formulájával hatékonyan támogatja az érzelmi és lelki egyensúly fenntartását, a nyugodt éjszakai alvást.

6-féle gyógynövény és 3-féle B-vitamin kombinációjával segíti, hogy nappalai és éjszakái is nyugalomban teljenek.

A következő összetevőket tartalmazza:

Citromfű

Citromfű

Támogatja a relaxációt, a mentális és fizikális jólétet. Segíti az elalvást. Hozzájárul a nyugodt pihenéshez, az egészséges alváshoz. Segít a feszültség és az ingerlékenység csökkentésében.

Egy 2015-ös tanulmányban 50 és 60 év közötti, alvászavarban szenvedő nőkön vizsgálták meg a citromfű (és a macskagyökér) hatását. A citromfüvet szedők körében jelentős mértékben csökkentek az alvásproblémák, összehasonlítva a hatóanyagmentes placebót szedőkkel. 2016-ban egy áttekintő tanulmány az elmúlt 50 év kutatásai alapján megállapította, hogy a citromfű valóban hatásos, különösen szorongás és alvászavarok esetén.

Macskagyökér (Valeriana)

Macskagyökér (Valeriana)

Segíti az elalvást és fenntartani a természetes alvást. Támogatja az optimális relaxációt. Segít nyugodtan megbirkózni a feszített életmód okozta stresszel. Évszázadok óta alkalmazzák álmatlanság, idegesség és fejfájások ellen. Fontos előnye, hogy nem okoz másnap bágyadtságot. Tanulmányok szerint javítja az alvászavarokban szenvedő idősek elalvási idejét és alvásuk minőségét.

Komló

Komló

Nyugtató hatású, hozzájárul a normál alváshoz alvási nehézségek vagy központi idegrendszeri izgatottság esetén. Használata hosszú múltra tekint vissza, de tudományos kutatások is megerősítették nyugtató tulajdonságait. Egy 2005-ben publikált tanulmányban alvásklinikák páciensein vizsgálták meg a komló és macskagyökér kombinációját, arra jutva, hogy ez enyhe álmatlanság esetén ugyanolyan hatékony, mint a szintetikus gyógyszeres kezelés.

Illatos varjúháj

Illatos varjúháj

Úgynevezett adaptogén gyógynövény, ami azt jelenti, hogy segíti a szervezet és az idegrendszer alkalmazkodását a változásokhoz, kiegyensúlyozza a stresszhelyzetek okozta kellemetlen fizikai és pszichés tüneteket. Jó hatással lehet az alvási nehézségekre, segíthet a lelkiállapot javulásában. Egy tanulmányban, melyet 50-89 év közötti férfiak és nők részvételével végeztek, az illatos varjúháj kivonata 12 hét alatt jelentősen javította a fizikai és kognitív panaszokat, mint pl. fáradtság, álmosság, alvászavarok, koncentrációhiány, feledékenység és stressz.

Ashwagandha

Álombogyó (Ashwagandha)

Az indiai ájurvédikus orvoslásban évezredek óta használt adaptogén növény, mely segíti a szervezetet alkalmazkodni a fizikai megterheléshez és az érzelmi stresszhez. Segítheti a mentális és az érzelmi egyensúly fenntartását, támogatja az elalvást. Fogyasztása kifejezetten hasznos lehet idősebbek számára, energizál, csökkenti a fájdalmakat és gyulladásokat, kiegyensúlyozza az idegrendszert.

Zab

Zab

Nyugtató hatású, hozzájárul a jobb alvás eléréséhez. Segít csökkenteni a feszültséget, a nyugtalanságot és az ingerlékenységet. Egy 2015-ös kutatásban az 50-89 év közötti, enyhe-közepes alvászavarban szenvedő embereknél egy zabkivonatot is tartalmazó készítmény képes volt javítani az alvásminőséget.

B1-, B6- és B12-vitamin

B1-, B6- és B12-vitamin

A stressz nagyon gyorsan kimeríti a szervezet B-vitamin-készletét, ezért krónikus stressz idején ezek pótlása elengedhetetlen. Kiemelt figyelmet érdemel a B1-, B6- és B12-vitamin, ezekre ugyanis szükség van a hangulatjavító neurotranszmitterek (ingerületátvivő anyagok), a szerotonin és a dopamin előállításához. Felmérések bebizonyították, hogy az idősebb lakosság sajnos fokozottan hajlamos a B-vitaminok hiányára, esetükben ugyanis romlik a vitaminok felszívódásának hatékonysága. Ez étrend-kiegészítés segítségével orvosolható.

GreenStore® Nyugalom Komplex

  • Nyugalom éjjel-nappal, a természet támogatásával.
  • Gyógynövények és B-vitaminok egyedülálló kombinációja.
  • Stresszoldó, idegcsillapító és alvásjavító hatással.
  • Különösen ajánlott időskori alvási nehézségek, álmatlanság esetén.
Nyugalom Komplex kapszula

Adagolás: Napi 1 kapszula szedése javasolt bő folyadékfogyasztással.

Ha feszültségoldás, stressz enyhítése a cél, akkor napközben vegyen be 1 kapszulát, bő folyadékkal.

Ha nehezen tud elaludni, és nyugodt, pihentető alvást szeretne, akkor lefekvés előtt 30 perccel vagy egy órával vegyen be 1 kapszulát, bő folyadékkal.

 
„Nappal aluszékony és ingerlékeny voltam, míg éjjel gyakran felébredtem. A Nyugalom Komplexszel valóban nyugodtabbá vált nappalom és éjszakám egyaránt.”
H. Csaba, Zalakaros

„Mióta szedem a kapszulát, nem ébredek izzadtan, fejfájással, mint azelőtt. Több lett az energiám.”
J. Attila, Budapest

„Évek óta rossz alvó voltam, nehezen aludtam el és sokat forgolódtam éjjelente, gyakran fel kellett keresnem a mosdót is, majd nehezen ment a visszaalvás. Termékükkel sikerül végigaludnom az éjszakát, így reggel is sokkal frissebbnek érzem magam!”
F. Péterné, Győr

Rendelje meg most, és mi álljuk a házhoz szállítás költségét!

Megrendelése után a terméket 3-5 munkanapon belül futárszolgálattal juttatjuk el Önhöz teljesen díjmentesen. Az áru ellenértékét a futárnál utánvétellel egyenlítheti ki.

Ingyenes szállítás

A termékre 100%-os pénzvisszafizetési garanciát adunk.

A 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet értelmében a fogyasztó a vásárolt termék kézhezvételétől számított 14 napon belül a szerződéstől indoklás nélkül elállhat.

1 db ára:

9.738 Ft

Ingyenes szállítás

3 db ára:

29.214 Ft

helyett

23.371 Ft

Homoktövis-kapszula

Válassza a gazdaságosabb 3 db-os csomagot, és takarítson meg 20%-ot!

20% kedvezmény

További gyógyszermentes termékeink ITT!

Irány a Shop!